: KH — német (2013. július 22.)


Az Ingeborg Bachmann-verseny logója

Az Ingeborg Bachmann-verseny logója

Nem kis riadalmat keltett a TDDL-t, vagyis a Német Nyelvű Irodalmi Napokat, másik nevén az Ingeborg Bachmann-versenyt évről évre figyelemmel követők körében a verseny előtt pár nappal nyilvánosságra hozott hír, amely szerint elképzelhető, hogy az ORF osztrák közszolgálati csatorna a jövőben anyagi okokból nem tudja majd támogatni annak közvetítését. Az idén 37. alkalommal megrendezett neves klagenfurti esemény, amelyet néhány éve élőben közvetít a 3sat és online is követhető, egyfajta irodalmi tehetségkutató verseny is. Az újabban reneszánszukat élő tehetségkutató show-któl nemcsak több évtizedes múltja különbözteti meg, hanem főként az, hogy középpontjában nem a marketing, hanem a szövegek állnak. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is 14 szerző versengett a héttagú zsűri és az online szavazóközönség kegyeiért. Ez remélhetőleg a jövőben sem változik, közvetlenül a díjkiosztó előtt ugyanis arról biztosította a jelenlévőket Alexander Wrabetz, az ORF vezérigazgatója, hogy a következő és az azt követő években is több médiaformátumon keresztül követhetjük majd a meghívott szerzők felolvasását.

Katja Petrowskaja

Katja Petrowskaja

A sajtóvélemények ezúttal megegyeznek abban, hogy az idei versenyben — néhány gyengébb alkotástól eltekintve — nagyon erős mezőny jött össze és ahhoz sem fér kétség, hogy Katja Petrowskaja Vielleicht Esther (Talán Eszter) című regényrészlete méltán nyerte el a 25 000 eurós Bachmann-díjat. Az 1970-es születésű, kijevi származású szerző 1999 óta él Berlinben. A hétköznapokban újságíróként tevékenykedik, főként kulturális témákról tudósít különböző orosz médiumokban és német nyelvű napilapokban is, 2011 óta pedig saját rovatot vezet a Frankfurter Allgemeine vasárnapi kiadásában — erőteljes Goethe-áthallással — Die west-östliche Diva címen. Saját bevallása szerint a német nyelvet még nem olyan régóta bírja, így kiskorúnak számít még ezen a téren. Hogy első regényét mégis ezen a nyelven írja, azt részben annak tudja be, hogy oroszul félne megnyilatkozni az orosz irodalom méltán nagy nevű klasszikusainak árnyékában. A Villeicht Esther alapján azonban nem indokolt sem a nyelvtudására, sem az irodalmi tehetségére vonatkozó szerénység. Petrowskaja ugyanis zseniálisan kerüli el, hogy az Ukrajna 1941-es náci megszállásakor agyonlőtt nagymama halálának története egy legyen a sablonosan megírt tragikus történetek között. Babuska történetét a fikció szerint dédunokája közvetíti, akire csupán egy kép és egy történet maradt róla. Minduntalan kitérőket tesz azonban az elbeszélő, amelyek közvetett módon azt firtatják, hogyan is történhetett meg, hogy a szinte járóképtelen nagymama, leküzdve minden fizikai akadályt, nemcsak elindult a megjelölt gyűjtőpontra, hanem éppen a német katonáktól kért útbaigazítást. Hogyan bízhatott babuska a rendet tükröző felhívásban és válhatott éppen ez a bizalom az ő Achilles-sarkává? Az elbeszélő ugyanakkor olyan fontos kérdésekre is reflektál, hogyan fejthető vissza a történelem távlatából az események fonala és milyen szerep jut a folyamatban a tanúknak és a fikciónak. Írja mindezt Petrowskaja egy meglepően csodás, egyszerre erőteljes és könnyed hangnemben, antik irodalmi és filozófiai intertextusokkal átszőve, anélkül, hogy a szövege elnehezülne a számos különböző réteg súlya latt. A teljes regény előre láthatólag 2014 tavaszán jelenik meg, a felolvasott részlet viszont addig is olvasható, vagy akár a felolvasás is megtekinthető itt: http://bachmannpreis.eu/de/autoren/4267.

Nadine Kegele, Heinz Helle, Katja Petrowskaja, Verena Güntner, Benjamin Maack

Nadine Kegele, Heinz Helle, Katja Petrowskaja, Verena Güntner, Benjamin Maack

A Kelag-díjat Verena Güntner Es bringen című regényrészlete nyerte el. Sajnos a töredékes címet, amelyben az es névmás gyakorlatilag bármire vonatkozhat, még a megismert szöveg alapján sem tudnám lefordítani. A felolvasott részlet középpontjában a 16 éves elbeszélő visszaemlékezése áll egyik első preszexuális élményére. A szöveg egyik legfőbb erénye, hogy Güntner nemcsak megtalálta, hanem mindvégig szerepében maradva meg is tartotta a kamasz elbeszélő saját nyelvét. Luis folytonos önmegfigyelései, tervszerű napi gyakorlatai során önmagára mint csapatra és edzőre is gondol egyben, így a címben nagybetűvel megjelenő Es-ben joggal sejthetjük akár a tudatról alkotott freudi triász magyarul általában Ösztön-én vagy ősvalami névvel illetett elemét is. A 3sat-díj legújabb tulajdonosa Benjamin Maack, Wie man einen Käfer richtig fängt (Hogyan fogjunk helyesen bogarat) című, külön erre az irodalmi megmérettetésre írt elbeszélése szintén a pubertás zavaros világába vezeti az olvasót. Az éretlen kamaszfiú entomológiai érdeklődésének mozgatórugója osztálytársnője iránt érzett vonzalma. Neki akar imponálni a szakszerűen begyűjtött ritka kék bogár bemutatásával, a leány fejlettségének tudatában azonban összezavarodik. Maack furcsa, szinte groteszk képeiben néha szinte hátborzongatóan ragadja meg a pszichológiai fejlődés átmeneti korszakának zavaros világát. Az Ernst Willner-díjat Heinz Helle Wir sind schön (Szépek vagyunk) című, egy gyakorlatilag csupa külső elvárás mentén orientálódó kapcsolatot rövid tőmondatokban leltározó művének ítélte a zsűri. A Bachmann-versenyek történetében szinte már szokatlan módon ezúttal nem érte vád az ítészek tevékenységét, csupán a közönségdíjas alkotást marasztalta el a sajtó. Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy Nadine Kegele díjazásában a Scherben schlucken (Szilánkokat nyelni) című, már-már az érthetetlenségig töredékes alkotás irodalmi kvalitásainál többet nyomott a latba az online közönségszavazatok tekintetében, hogy a felolvasás után állítólag Twitteren osztotta meg a közönséggel, mennyire megviselték a zsűri kritikus megjegyzései.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük