Levetett szkafanderrel, mezítláb járkálsz
egy őserdő nedves belei között,
a föld virágzó, meleg gyomrát taposod,
mint ki megszületésére várva
feszíti szét a bíborszín ölet, ahova
aztán mégis repülőjegyet vált,
és most körédborul megint egészen,
és telve lesz azzal az éjszakai erdő,
ami bennem csak kép, csak volt talán,
most levedlett szkafander vagyok.
Megjelent a Műút 2015050-es számában
