Mikor a kabátom
szájamhoz
tapad,
pilláim csukom —
úgy húzom
a ravaszt,
hígítom
a kötelet,
nyakam köré fonott
lövegek:
kápráznak,
s minden szeret
egymásba,
villanás csorog
egy horpadt réz-
kádba.
„A cián ízét nem
szeretem.”
Erre sebesen
fejem a sínekre
helyezem:
ott kedves kerekek
siklanak:
keblembe,
hol csepereg
a tejtelenség bő
nedve.
