Az éhségtől részegen tántorgott a képek között
a zsigereiből felszakadó nedves zajban,
és saját magát átölelve feszült be a torzók és aktok közé.
Kimerevítve halt el az idő, amibe tíz körmével kapaszkodott,
felsértve utolsó esélyét, hogy dohányszagún elérjen a szabad levegőre.
Az utcán fetrengve pár pocsolyán még feltörte a jeget az öklével.
Megjelent a Műút 2015053-as számában
