Léteznek világunkban olyan szellemi-művészeti értékek, amikről nem tudunk, vagy nem akarunk tudni. Szembesítenek bennünket partikuláris életünk banalitásával és a lehetőséggel, hogy lehetne minden más, mert valójában minden más, mint ahogyan gondoljuk. Kíméletlenek, félelmetesek és radikálisak, még ha szándékuk kegyelmes, heroikus és magasztos is: a neogyagya netpoézis, a zajzene, a posztpunk festészet, a dark movie, a fizikai színház, a body art, a neoizmus.
Art Lover monográfiája egy ilyen nemzetközi „ellenművészeti” mozgalom, trend, brand prófétájának, Kántor Istvánnak (1949, Budapest) a harcos munkásságát mutatja be és elemzi. Hiánypótló kötet: végtelenül alapos, átgondolt szerkesztésű és élvezetes. Kötelező olvasmány minden művészeti iskola, intézmény és szabadgondolkodó részére. Irodalmi és képanyaga bepillantást nyújt egy disszidens alkotó és szellemlovas életművébe.
Kántor ’76-ban távozik a kádári Magyarországról, hogy azután Párizs, Portland, Montreal, New York, Berlin, London, Chiang Mai, Bandung, Tallinn és más városok színterein folytassa tevékenységét. A 27 éves „tékozló fiú” Budapesten maga mögött hagyja a Drazsé Expressz szifonzenei és a Kántor Inform polbeat-„karrierjét”. Nagy slágere, a Non-Stop együttesnek írt Szép Margit (1972) máig megdobogtatja szentimentális szívünket. 1978-ban Kanadában felveszi a Monty Cantsin kollektív személynevet és megalapítja a neoizmust.
„Mindenki lehet Monty Cantsin” — hirdeti Kántor, Andy Warhol „a jövőben mindenki híres lehet 15 percre” legendás aranyköpését parafrazeálva. A művészet bárkié, aki változtatni akar: a „technikai sokszorosíthatóság korában” a műtárgy lehet hamisított, multiplikált, átvett, talált. Az új elmélet terjesztésének ideális lehetőséget biztosít a hetvenes évek közepétől uralkodó mail art: a networkön cenzúra nélkül lehet kommunikálni. NEOISM NOW feliratú pecsételt, fénymásolt, roncsolt, átfestett, firkált képeslapok, szövegek és fanzinok árasztják el a postaládákat. Neoista tantételek és filozófiai traktátumok íródnak, Kántor önjelölt vezér és közkatona egyszerre.
1979-ban beindítja „vér-kampányát”, ami a neoista szemlélet meghatározó elemévé válik. Mesterének tartja Ady Endrét, akinek Vér és arany (1907) című költeményét himnuszként és kiáltványként énekli. Performanszain „aranyat érő” vért vetet a karjából és epruvettákban megvételre kínálja. A vér számára az energiaátvitel eszköze és forrása. A világhírt ’88-as akciója hozza, amikor a New York-i Modern Művészetek Múzeumában X alakú vérfestményt fröcsköl a Picasso-képek közötti falra. Két csepp ráesik az egyik vászonra is — rendőrségi intervenció, bírósági ügy, örökös kitiltás lesz belőle. „Adományozó” akcióit más vezető múzeumokban (Ottawa, Budapest) is folytatja, és a 60 milliliter vérrel készült képeket a dühös kriptáknak ajándékozza. „Ha Picasso élne, úgy találná, hogy a vérfestményem igazi műalkotás, hiszen ő is ráhugyozott a festményeire, meg evett rajtuk. A probléma az, hogy a művészeti intézmények kialakítottak egy olyan esztétikát, amely teljesen különbözik a művész esztétikájától” — vélekedik Kántor.
Egyik központi műve a Bagdata (1986) című élő videó- és hangperformansz, amelyben a neoizmus minden ideogrammája és objektje megjelenik. Kántor köznapi tárgyakat emel mitikus kellékké: kenyérkalap, drótfogas-fejantenna, lángoló vasaló, vérrel teli kémcső. Kosztolányi és Ady verssorai (mindig „hat óra van”, mindörökre „vér és arany”) pedig az új archetípusokat kereső XXI. századi művészet mágikus szimbólumaivá avanzsálnak.
Közben titkos lakásfesztiválok sorozatát szervezi a világban (No-Galero, Montreal, 1980 – Tallinn Börtön, 2012), az „összeesküvő” művészek száma több százra tehető. 1980-ban a synth- és techno-pop egyik korai kifejlesztője, ’86-tól hulladékvas- és zajművészetben utazik, ’89-től gépi és robotikus installációkat épít, ’99-től az „embert mint transzmissziós gépezetet” kutatja. 2007-től Thaiföldön, Indonéziában és a balti államokban működik. Testperformanszokat mutat be, zenél, filmeket forgat, könyvet ír, rajzol és fest. Vizuális és médiaművészetéért 2004-ben megkapja Kanada egyik legrangosabb állami kitüntetését. A konzervatív sajtó hisztérikusan reagál: „Kántor István Főkormányzói Díja olyan, mintha Oszama Bin Laden kapta volna a Béke Nobel-díjat.” (The Globe)
Valójában, ki ez a Pista – Piros Pötyi – Pop Kántor – Cső Kántor – Monty Cantsin – Bertolt Bartók – Esmeralda Eldorado – Sawang – Führer – Amen!? nevű férfi, akinek avantgárd, undorgrund, ready made művészete annyira megbotránkoztatta a népet?! Ő egy őrült, fanatikus, provokatív, hipermozgékony, intelligens és érzékeny szuperhős, aki soha nem vesztette el sajátos kelet-európai identitását. Egy tiszteletbeli magyar.
Végül néhány személyes élmény. Kántor ’86 tavaszán Újvidéken jár, terjeszti a neoizmus eszméjét, híveket toboroz és támogatást gyűjt. Szombathy Bálint ismertet meg vele, akivel akkoriban az Új Symposion folyóiratot szerkesztjük. Kántor különös figura, szemében karizmatikus tűz ég. Talpig feketében jár, vörös nyakkendővel, a fején tiszti csákó. A helybeliek gyanakodva fogadják, nem adnak neki pénzt. Mint kezdő performert meghív nyugat-berlini lakásfesztiváljára (Artcore Gallery), de nyomorúságos anyagi helyzetem miatt nem tudok kiutazni. A nevem viszont rajta marad a szórólapon, most már egészen biztos, hogy ott voltam Graf Haufen, Ladányi Georg, Stiletto, Art Lover és Hapunkt Fix társaságában… Néhány év múlva váratlanul invitálást kapok a neoista Ígéret Földjére, a szibériai Akademgorodokba. Amikor 2011-ben a Facebook „erőszakos” és „pornográf” művészeti tartalmak miatt törli a profilomat, és Dada vs Gyagya inkognitóban visszatérek, ezt a várost nevezem meg születésem helyéül.
Legközelebb a ’94-es Eurowoodstock Sziget Fesztiválon látom Kántort, a performansz-sátorban, Emmett Williams, Boris Nieslony és Roi Vaara mellett. A Sex című egyórás hardcore multimediális akcióját mutatja be, Angela Idealism és Krista Goddess Ceres közreműködésével. Kegyetlen, mezítelen testek diszharmonikus egyesülése a techno-civilizáció roncsaival — igazi junkyard. Ez már a neoizmus újbóli fellángolásának korszaka, átmenet a „robotár” installációk és az „embergépezet” előadások között. Szenzibilitása és látványa továbbfejleszti az első japán cyberpunk film (Shinya Tsukamoto: Tetsuo — Vasember, 1989) tébolyító káoszát.
Kántor ’97-ben apja, dr. Kántor István halála után felszámolta annak Stefánia úti lakását. A bútorok és holmik nagy részét átvittük a Black-Black Galériában készülő kiállításához, a maradékot szétosztotta közöttünk. Én 24 színes nyakkendőt kaptam tőle, ezeket máig őrzöm, és az Opál Színház dadaista performanszaiban felkötjük őket. Ábel fiam örökölte a szigorú professzor Santens (50–52) márkájú, sötétkék frottír fürdőköpenyét, ami intő példa a társadalomnak: jönnek a neo-neoisták!
Art Lover [Szombathy Bálint] Kántor István – Vér, arany, neoizmus című kötetét május 2-án (csütörtökön) 16 órától az Írók Boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45.) mutatja be Beke László művészettörténész. Az esemény részeként az Opál Színház bemutatja AHORA NEOISMUS! című posztneoista performanszát (szöveg: Kántor István; ének/hang: Brenner Zoltán, Kettős Tamás, Triceps; zene: Ürmös Attila [harmonika], Kreutz László [dob]; rendezte: Triceps).
One Reply to “Katasztrófakirály”