1
A puhaarcú lány, akit
túl megrögzötten kezdtem el szeretni
egy októberben, nem engem választ.
Apró, lesből szúró fájdalom,
az összerezzenés szégyene
mosoly előtt. Függöny.
2
Egy éjszaka túlszívom magam. Kérdezik,
miatta-e, pedig nem rosszul lenni jöttem,
egyszerűen így alakult. Dühös vagyok,
amiért gyengének hisznek, holott elég
erőm lenne, hogy erősnek lássanak, ha.
Utazom haza.
3
Az önsajnálat, ez a logikus halmaz-
állapot nem szakad rám, csak itt van.
Tetszik, ahogy a dolgok múlt időbe jutnak,
és az életem, mint egy hivatkozási rendszer,
feltárul.
4
Később, mikor már nem kérdeznek róla,
sokat beszélek a puhaarcú lányról —
rá fogom a rosszullétet is. Mikor úgy érzem,
eljött az idő, megállok az utcán és sírni
próbálok — nem tudom, mi lesz, ha egyszer
sikerül. Addig is: aprót adok, ha kérnek.