Zemlényi Attila: Istenhez vezető ösvény


Keresztelőre készülődünk, a keresztség sákrámentumára. Nem mártjuk, merítjük, csak a nagytiszteletű lelkipásztor lefröcskölgeti majd kicsinkét Pünkösd vasárnap a fiam arcát és ruháját, és mi remélhetőleg eltelünk a Szentlélek erejével.

Elindulunk majd a házunktól fél tizenegy körül gyalog — ha az idő engedi —, jókedvűen, könnyű zsivajban, könnyű, kora nyári szép ruhában, harangkondulásban. Lebaktatunk a zúzottköves Trencsényi utca elején, ami rázza azért a babakocsit, csikorgatja az ünneplős cipőket, rákanyarodunk a hepehupás, bakhátas aszfaltra, majd simábban gördülünk, az autóversenyző, bankos, belsőépítész csinos, új kertvárosi házai előtt. A dombról a kilátás kellemes, erdőre, délelőtti háztetőre nyílik perspektíva és már látszani fog a templomtorony kis szelete is. Toljuk, ha sírós, karon visszük majd Zemlényi Zsigmondot az Isten Házához, Isten színe elé, szerető, baráti, családi koszorúban.

A lélek tiszta, az út fehér. Zsigmond, a nevet, amelyben a keresztség által a Református Egyház ifjú tagja lesz, kiskakas, én választottam. Nem csak Móricz  és Széchenyi, még kevésbé a jóképű Luxemburgi miatt. Megrögzött freudista sem vagyok, és bár volt a papámnak több Zsigulija is, azokhoz sem fűznek ennyire nosztalgikus emlékeim, mégis.

Megyünk majd tovább a Tapolcai Barlangfürdő parkolójába, háromnapos lesz az ünnep, biztos zsúfolásig megtelik, manőverezhetünk a sok pünkösdi király járgánya között, át a tapolcai iskola kerítéséhez, ahová lányok jártak négy és hat évig, kiskirálylányképzőbe, Luca szerette, Hanna utálta.

Balra fogunk fordulni a Bástya Hotel mellett, ahol a tízéves házassági évfordulónkon töltöttünk egy emlékezetes éjszakát az anyjukkal. Aztán következik az ösvény. Visz enyhe emelkedőn a vakolatlan református templom felé.

Ott lépkedünk majd pénteken, és már most tudnom kellene, mit mondok a Teremtőmnek, ha odaérünk.

Hogyan köszönöm meg, milyen szavakat fogok morzsolni magamban az én kishitemmel, hogy feszengem, szégyenkezem, miképp tud megnyílni a tévelygő, elkóborolt juha a nyájnak, ha érzi a pásztor közelségét.

Most gyakorlok egy kicsit:
Uram, ez az én kisfiam,
van a ruháján egy kacsa,
az éj sötétjében légy világossága.

Zemlényi Zsigmond

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük