Váró Kata Anna: Látszatélet

(Edward Albee: Mindent a kertbe! A Miskolci Nemzeti Színház bemutatója. Rendezte: Zsótér Sándor)

A hatvanas években Tennessee Williams és Arthur Miller utódjaként tekintettek az inkább az európai abszurd színház (Beckett, Ionesco vagy Genet) beszédmódját követő Edward Albeera. Albee a hatvanas években kirobbanó feszültségek és lázadás perspektívájából láttatta az ötvenes évek kertvárosi konformizmusát, az elidegenedést, a kapcsolatok kiüresedését, a kommunikációképtelenséget és az egyre jobban elembertelenedő fogyasztói társadalmat. A Mindent a kertbe! (1967) is illeszkedik a nálunk ismert darabjainak (Peter és Jerry; Állatkerti történet; Nem félünk a farkastól) tematikájába annak ellenére, hogy ez esetben egy ír-angol drámaíró fekete komédiájának átiratáról van szó. Giles Cooper írását Albee sikeresen ültette át az amerikai kertvárosi miliőbe, hogy az angol high society képmutatása helyett az amerikai álomról rántsa le a leplet. Albee változata jól illett a kora hatvanas évek amerikai közegébe, ahogy a fogyasztói kultúrát bíráló nézőpontja is illeszkedett az éppen uralkodó tendenciához.

A Miskolcon látható magyar változat Borsodba teszi át a darabot, egy valamivel nehezebben meghatározható időbe. Kétségtelenül ismerősebben cseng, hogy az Avast, Mezőkövesdet, az Anyukám mondta éttermet vagy a Facebookot emlegetik a darabban, de ez a magyarítás és helyenkénti aktualizálás (magyar szöveg: Ungár Júlia) különös hibridet eredményez a kertvárosi Amerika sztereotípiáival és a közeghez kapcsolódó értékmérőkkel, nem is beszélve darabban lobogtatott zöldhasú bankókról. A pénz persze mindenhol és mindenkor pénz, ahogy a kurva is mindenütt kurva, az alapszituációnál azonban mégiscsak megbicsaklik a magyarítás, mert a hazai közegben, legyen szó a hatvanas évekről vagy a mai magyar társadalomról, nehezen elképzelhető, hogy egy férj saját renoméját féltve hallani se akarjon arról, hogy a felesége akár félállást is vállaljon. Dzsenni pedig szívesen elmenne félállásban szakképzetlen ápolónőnek, hogy kilábaljanak az anyagi gondokból, és teljesüljön végre a vágya: egy üvegház a kertben. A félállású kórházi kisegítő fizetésből megvalósítható jobb élet magyar viszonylatban éppoly abszurd, mint az üvegház státusszimbólumként.

Az időtálló mesterműnek aligha mondható darab a felemás magyarítástól és aktualizálástól sem lesz jobb, ennek ellenére működő, sőt kifejezetten szórakoztató előadás születik belőle, ami elsősorban a rendező és a színészek érdeme. A Dzsenni és Richárd (Ullmann Mónika és Rusznák András) nappalijában játszódó társalgási dráma és fekete komédia elegye reflektált előadásban ölt formát. A szándékoltan díszlethatású nappaliban mintha csak Ken és Barbie fogadná a nézőt, a tökéletes pár, tökéletesen felszínes élettel, amiben semmi másról nem esik szó, csak a pénzről. A színészek számára nem kis feladat éreztetni, hogy a hol elnagyolt, hol túlrajzolt karakterek szájából elhangzó, életszerűnek aligha mondható dialógusok valójában mégiscsak valós és általános problémákban gyökereznek. Ullmann Mónika a feltörekvő középosztálybeli szépasszony kifogástalan megtestesítője, aki nehezen megszerzett társadalmi státuszához és még inkább annak látszatához foggal-körömmel ragaszkodik, míg a férjét alakító Rusznák András a kissé idealista, kissé neurotikus és leginkább tehetetlen férj sztereotípiáját hozza az előadáshoz mérten elfogadható túlzásokkal.

A kifelé irigylésre méltó idillt mutató házaspár gyakori kiszólása a nézőkhöz inkább humoros, mint elidegenítő hatásként működik, folyamatosan érzékelteti az egésznek a játék voltát. A fűnyíró és az üvegház státusszimbólumként való szerepeltetése, valamint a cigarettáskuponok gyűjtögetése jól mutatja ennek a világnak az abszurditását, így már azon sem csodálkozunk, hogy a disztingvált üzletasszony (Voith Ági) valójában azért látogatja meg Dzsennit, hogy a bordélyában kínáljon állást, vagy hogy még a halott is visszatér. A pénz, a prostitúció, a korrupció és a gyilkosság világa ritkán látható ilyen könnyednek és természetesnek, melyet az itt megteremtett mikrokozmoszban uralkodó erkölcsi hozzáállás tesz súlytalanná. Ebben a kertvárosban korruptnak vagy kurvának lenni elfogadható, hiszen mindenki az, zsidónak lenni viszont már szégyenletes, és azonnali kirekesztéssel jár a társasági elitből. Mindez abszurdnak hangzik, és az is, de a maga abszurditásában legalább végig következetes marad.

A kertvárosi szatíra öltöztetőbaba-karakterei tökéletesen illenek a színes, műanyag girlandos függönnyel szegélyezett nappaliba (díszlet: Ambrus Mária, jelmez: Benedek Mari). A szomszédok énekelve jelennek meg (zene: Tallér Zsófia), ami kétségtelenül feldobja a hangulatot a színpadon és a nézőtéren egyaránt, nem utolsósorban pedig feloldja a Dzsennifer és Richárd közötti feszültséget, ami akkor keletkezik, amikor beállít a postás egy vaskos pénzkötegekből álló csomaggal, ráadásul a vázától a kávésdobozig minden dollárral van tömve, Dzsenni pedig kénytelen bevallani, honnan is van a pénz. Richárd felháborodását és annak a lehetőségét, hogy valódi dráma bontakozhasson ki a színen, egyhamar eloszlatja a szvingelő vendégsereg megjelenése. A dalban megszólaló társasági csevej a könnyed felszínesség szemléletes kifejezője, mely a darab komikus voltát erősíti, de segíti azt is, hogy hamarabb kimondassanak a titkok, lelepleződjenek a hazugságok, és Richárd megnyugodhasson, hogy baráti körük összes köztiszteletben álló asszonya Mrs. Tóthnak dolgozik, férjeik pedig nemhogy tudnak erről, de élvezik is az asszonyok teremtette jólétet.

Albee darabja és az abból készült 1968-as Broadway-változat az eredeti sötét humort inkább a moralizálás felé vitte el, a Zsótér Sándor által Miskolcon színpadra állított rendezés Cooper színművéhez visszakanyarodva könnyedebb, abszurd elemekkel tarkított fekete komédia, inkább Született feleségek-epizód, semmint moralitásdráma. A rendezés és a színészi játék is inkább a bulvár felé hajlik, ami ez esetben igencsak előnyére válik az előadásnak.

Megjelent a Műút 2016056-os számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük