Most negyvenkét éves vagyok…


Színek formáznak csak gyors ablakot,
mely visszalassul sziklajelzetekké;
mintha sötétjével bekeretezné
a felfoghatatlan a felfogót.
Nem kell eldöntenem, melyik vagyok;
tér-szerepeimet nem osztja ketté
szereposztás — szándék nem rendez eggyé;
megvan, amit végig választhatok
s ez maga a leosztás. Ez a fény,
mely egyszer s mindenkorra elkeverte
alakzatát az ellenfoglalatba,
megvillog negyvenhárom képzetén,
elemi szám, mégis bőségbe rejtve,
nem bontható egyenlő darabokra,
csak egyre meg egyre, egyre meg egyre,
és ami kidobta, nincs meg a kocka,
eredete nincs többé. Tényre — tény.

Tandori Dezső: Most negyvenkét éves vagyok…
T. D.: A feltételes megálló, Magvető, 1983, 271–272.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük