Antal Balázs: Tavaszi lomtalanítás


Valahogy mindig itt van március idusán, az ünnep meg a József-nap között. Mielőtt a meleget zsákban hoznák. Pár éve kezdett rendszeressé válni, hogy ilyentájban még egy utolsó nagy rohamot levezényel a tél. Vagy hát többnyire nem is az utolsót, hanem az egyetlen nagy téli vihart produkálja épp ekkor. Négy éve napokra elment az áram. A vége az lett, hogy hazavágta a kazánt. Ne is beszéljünk róla, remélem idén elmarad.

Jó lenne, ha viszont egyszer végre a lomtalanítást nem szalasztanám el, és mindent kipakolnék időben.
Bejárnám az udvart és felderíteném minden zegzugát.
A biciklisből kitenném a rossz bádogtepsit. Az elferdült hullahopp-karikát.
Felmásznék a padlásra. A rossz székekért. A slagg csörlős állványáért, amire soha semmit nem csévélek már fel. A több zsáknyi régi újsáért (nem, azt eltüzelem majd).
A garázsból kihordanám a lyukas locsolócsöveket, a rengeteg vödör felét. A befőttesüvegeket, amelyekben bepenészedett lekvár, jam, befőtt, becsinált, kicsinált várakozik, hogy a tisztesség kedvéért felbontsam és aztán majd elhányjam magam. Ahelyett, hogy csak úgy kidobnám. A kiszakadt gyerekmedencét.
A kisházamból a kimenekített játékokat, kifogyott filctollakat, papírjaim, dobozaim, kütyütartóim legalább felét.
A fás színből a dobozokat, rossz ládákat, a szerszámosból a kicsorbult, tönkrement, elhasznált régi szerszámokat.
A fás szín teraszáról a tavaly leszerelt monoblokkos budit, a tartályával együtt.
Kidobnám az udvarról a macska kosarát, a kutya betyárját.

Ám ha egyszer végre mindent kipakolnék, mintha én is utcára kerülnék, majd csak olyan lenne. Ezért aztán minden marad (a budi nem!).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük