Mikor altatónak hazudta a C-vitamint,
még egyikünk sem gondolta, hogy
ilyen könnyen el fogja tanulni a rémálmaimat.
Azt sejtettük, hogy egyszer majd
gyermekebb lesz, mint én vagyok,
de a terv szerint előbb fel kellett volna nőnöm.
Már nem emlékszem a történeteire,
de nagyon jól tudom, miről hallgatott.
Mostanában főként papírról ismerem:
fejből tudom az orvosok nevét, a diagnózist.
A reggeleken, amikor igazából felkel
és igazából elmegy itthonról,
cetliket hagy: még aggódik, még utasít.
A cetlik hátulján virágoskert, vonalház —
felismerem: négy évig építettük, de végül
sosem laktunk benne.
Azt ígéri, este jön majd, és jön is, ahogy illik,
csak egyre ritkábban érkezik meg.
