: Az erdőben


Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Nem halkulnak soha e lombok, mint a hab;
Fekete csönd szitál és az árnyék fölissza,
A nála feketébb; csupa baljós kulissza:
E közönséges és mély iszony rám tapad.

Főként nyáresteken: az alkonyi vörösség
A szürkéskék ködök leplére rákeni
Tűzvész és vér színét; estharang távoli
Kondulása idéz közelgő hars üvöltést.

Forró, nehéz a szél, csitul, majd visszatér
A borzongás: kering, majd erősödve folyvást
Ostromolja sudár tölgyek sötét csoportját,
S a térben oszlik szét, bántó miazmaként.

Jön az éjjel. Bagoly röpül. Ez az az óra,
Melyről naiv mesét szőttek a régiek…
Források fröcskölik locsogva a vizet,
Hasonlít hangjuk a suttogó gyilkosokra.

(Térey János fordítása)

Megjelent a Műút 2013039-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük