a kislány és a végtelen


Hogyha valamilyen életfilozófiám van, az csak annyi, hogy azon a helyen, ahol vagyok, nem másnak, mint Ljudmila Ulickajának lenni, és ebben a pozícióban jól megvalósítani önmagam. Az elutazásom előtti éjszakán nálam aludt az unokám. Reggel ette a kis kásáját, és közben látszott, hogy nagyon szomorú, majdnem elsírja magát. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire azt válaszolta, hogy jaj, nagyon-nagyon szomorú lettem, amikor erre gondoltam. Kérdeztem, hogy mire. „Hát a végtelenre”. Ennyit a filozófiáról. Ha abban segít, hogy az életet harmonikussá, szebbé tegye, akkor nagyon-nagyon jó dolog, de hogyha oda vezet, hogy egy kislány a kásájába hullajtja a könnyeit, akkor hagyjuk a francba az egészet.

(Ljudmila Ulickaja: „Nem akarok többnek mutatkozni, de kevesebbnek sem”. Interjú, készítette: Rostás Eni, könyves.blog.hu, 2013)
Fotó: Valuska Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük