Rusvai Mónika: Felhasználói kézikönyv elképzelt világokhoz

(Keserű József: Lehetnek sárkányaid is. Prae, 2021)

Az elmúlt években Magyarországon is érezhetően megnőtt az érdeklődés a spekulatív fikció irodalom- és kultúratudományi értelmezése iránt. Egyrészt számos, ezzel a témával foglalkozó kutatócsoport és szakmai közösség is létrejött, másrészt ezek a szakmabeliek felismerték a közönség igényét arra, hogy bepillanthassanak a terület tudományos vizsgálatának lehetőségeibe. Ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a fantasztikus irodalommal, képregényekkel, filmekkel és játékokkal foglalkozó szakmai események száma (könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, laikusok számára is nyitott konferenciák), valamint több, a szélesebb közönséget célzó, ismeretterjesztő kötet látott napvilágot (például az Athenaeum Kiadó Képzelet és tudomány sorozata). Bizonyára az sem véletlen, hogy éppen 2020-ban történt a Zsoldos Péter-díj megújulása is, amely a korábbi science fiction fókusszal ellentétben, immár a spekulatív fikció teljes spektrumát monitorozva díjazza a legjobb novellákat, regényeket és fordításokat. Ebbe a felvázolt trendbe illeszkedik Keserű József Lehetnek sárkányaid is című munkája.

Keserű olyan fókuszt keresett kötetének, amely képes bevonni a befogadót az értelmezésbe, így esett választása központi témaként a „fantáziavilágok építésére,” amely meglátása szerint magába foglalhatja nemcsak az alkotói munkát, hanem „azokat az aktivitásokat is, amelyeket az ilyen világok befogadói és felhasználói végeznek.” (21) Ez a megközelítés kétségkívül alkalmas arra, hogy a fantasztikum iránt érdeklődőket bevonja az értelmezés folyamatába, és megmutassa nekik, hogy annak tevékeny részeivé válhatnak. A könyv az ilyen irányú törekvéseket hatékonyan megvalósítja, ennélfogva érdekes és szórakoztató olvasmány lehet a fantáziavilágokat „átlag befogadóként” megtapasztaló olvasók, nézők és játékosok számára. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a kötetnek nem sikerül felvennie az iramot a releváns nemzetközi irodalom- és kultúratudományi szakirodalommal. Ez a kettőség pedig a teljes szövegben tetten érhető.

Angolszász közegben a fantasy irodalomtudománya jellemzően inkluzív definíciókkal dolgozik, amelyek elsősorban tartalmi kritériumok mentén határozzák meg a fantasy mibenlétét, annak határait pedig diffúznak tekintik, és nem különítenek el egyértelműen körülhatárolható alkategóriákat.  Keserű nem kísérli meg a fantasy definiálását, helyette a „fantáziavilág” kifejezést használja témáját meghatározó alapfogalomként, amelyet az általa műfajnak tekintett science fiction és fantasy fölé helyez. Ez kellően nagy mozgásteret biztosít számára ahhoz, hogy elmélyedjen az általa érdekesnek tartott, a valós világtól jellemzően látványosan eltérő világok értelmezésében. Ugyanakkor – a létezésük elismerésén túl – szinte semmilyen figyelmet nem kapnak az olyan fantáziavilágok, amelyek kisebb elmozdulást mutatnak kortárs valóságunktól, vagy éppen a valóság díszleteinek nagy részét megtartva, annak terében építkeznek. Ezzel pedig a szöveg azt a benyomást kelti, mintha a világ fiktív mivolta egyben minőségi kritérium is lenne, és nagyobb tudományos figyelmet érdemelnének azok a fantasztikus terek, amelyek nagyobb mértékben térnek el az általunk megtapasztalt valóságtól. A részletesebben bemutatott szövegek közül egyedül Moskát Anita Irha és bőr című regénye játszódik a kortárs Magyarországon, ám az elemzés fókusza itt is máshová kerül.

Keserű a kötetet három nagy fejezetre bontja, amelyek a Világok, Praxisok, illetve Politikák címeket kapták. A Világok című fejezet áttekintést ad a fantáziavilágokhoz kapcsolódó gyakran felmerülő kérdésekről, mint amilyen a képzelt univerzumoknak a valósághoz való viszonya, vagy a fikció belső konzisztenciájának megteremtése. Kifejezetten érdekes és előremutató gondolat a világok dinamikus sajátosságának hangsúlyozása. Keserű kiemeli, hogy a spekulatív szövegek nemcsak megkonstruálják világukat, hanem képesek a meglévő kereteket lebontani és újraformálni is. Ezt a jelenséget Moskát Anita „Mesterhazugság” című novelláját elemezve mutatja be részletesen. A fejezet másik kiemelkedő értéke, hogy megismerteti a magyar közönséget a transzmediális világok fogalmával, ráadásul ebben nem kizárólag a legismertebb nemzetközi univerzumokra (Harry Potter, Star Wars) támaszkodik, hanem a magyar szerepjátékos közegből kinőtt M.A.G.U.S. világot is igyekszik ebben a kontextusban bemutatni.

A kötetnek ezen a pontján ugyanakkor különösen szembetűnő, hogy Keserű elsősorban a tömegkultúra részeként tekint a fantáziavilágokra, ehhez mérten pedig kérdésfeltevései is megmaradnak az átlagos befogadó szintjén. Nem villantja fel a spekulatív fikciónak azokat a kevésbé szembetűnő árnyalatait, amelyekkel a nemzetközi kritika már régóta mélyebben foglalkozik (ilyen lehet például az a kérdés, hogy egy spekulatív szöveg struktúrája hogyan viszonyul az előzményműfajaihoz, vagy hogy milyen, a valóságban elhallgatott kérdéseket vet fel a fantasztikum megjelenése az adott szövegvilágban). Ráadásul a befogadói nézőpont időről időre egyfajta fogyasztói nézőpontba fordul, ennek következtében pedig a fantáziavilág termékként jelenítődik meg, amellyel szemben nem esztétikai, hanem fogyasztói elvárásokat támasztunk. És amíg a transzmediális világok bizonyos aspektusai tekintetében ez a megközelítés helytálló lehet, addig a fantáziavilágok összes megjelenési formáját figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a kurrens angolszász szakirodalom Keserűnél sokkal nyitottabb a szöveg (film, képregény) esztétikai vonatkozásainak bemutatására. Jól szemlélteti ezt a különbséget a Nyelv és világépítés című alfejezet. A nyelvről mint létrehozott nyelvről esik csupán szó, arról, hogy az alkotó(k) által kitalált jelrendszer milyen funkciókat és hogyan tölthetnek be a fantáziavilágokban. Arról viszont nem szerepel információ a könyvben, hogy a szöveg retorikája, vagyis a világot létrehozó irodalmi nyelv hogyan formálja a befogadó számára láthatóvá és átélhetővé azt. Ettől pedig az olvasónak az az érzése támad, hogy az elemzés ismét nem képes elmozdulni a fantáziavilágokat „fogyasztó” átlagember gondolkodásától, akinek fantasy és nyelv kapcsolatáról valószínűleg a Tolkien által létrehozott nyelvek, esetleg a klingon nyelv jut eszébe először. Pedig Keserű egy lábjegyzetben még hivatkozik is Farah Mendlesohn kötetére, a Rhetorics of Fantasy-re, de csak tipológiai kérdésben, Mendlesohn retorikai elgondolásai pedig egyáltalán nem kapnak helyet a szövegben.

A három nagy fejezet közül a legrövidebb, a Praxisok három további alfejezetből áll. Az elsőben a klasszikus hősfantasykben még mindig gyakran megjelenő térképek funkciójáról és ábrázolásmódjáról kaphat áttekintést az olvasó. Míg ez az alfejezet nagyrészt az irodalomból meríti példáit, addig a következő kettő már inkább a játékok és a filmek felé vezet tovább. A második alfejezetben Keserű a hangulat és jelenlét kérdéseit vizsgálja, leginkább abban a tekintetben, hogy befogadóként milyen módokon élhetjük át a fantáziavilágokat. A harmadik alfejezet visszatér a korábban már említett transzmediális világok témaköréhez, és a Trónok harca transzmediális világként való működéséről ad érdekes elemzést.

A Politikák címet viselő harmadik nagy fejezetben az elemzések kapják főszerepet. Ebben a részben is marad a már ismertetett kettősség: aki még csak ismerkedik a gondolattal, hogy a fantáziavilágokról lehet tudományos igénnyel írni, azt bizonyára lenyűgözi majd az érvelés, amely bizonyítja, hogy az ilyen szövegeknek is lehet politikája – aki viszont nem frissen érkezett gyűrűhordozó az irodalomtudomány ingoványában, valószínűleg már tisztában van politika és irodalom elválaszthatatlanságával. Az elemzések ennek az alaptételnek az igazolására szolgálnak: N. K. Jemisintől A megtört föld-trilógiája, valamint Ursula K. Le Guintől A sötétség balkeze képviselik a nemzetközi fantasztikumot, míg magyar vonalon újabb Moskát-elemzés következik, amely az Irha és bőrt igyekszik poszthumán szövegként értelmezni. A fejezet utolsó elemzésének szintén az ismeretterjesztést keresők örülhetnek: Keserű az orkok ábrázolásának változását vizsgálja Középfölde és a World of Warcraft világának összevetésével. Arról viszont furcsamód nem esik szó, hogy mennyire általános jelenség a fantasztikumban a szörnyek szerethetőbbé, emberibbé válása, és hogy e jelenség vizsgálatára ma már számos tanulmány és önálló kötet is épül. A fantasztikumnak a szörnyelmélet felőli elemzése már hosszú ideje fontos kutatási iránya a nemzetközi közösségnek, sőt az elmúlt évben magyarul is több szakszöveggel gazdagodott e terület: néhány önálló tanulmány mellett egy gyűjteményes kötet is megjelent a témában az Athenaeum Kiadó gondozásában.[1] E tágabb kontextus említése nélkül pedig mintha kissé a levegőben lógna Keserűnek az orkok alakváltozását ismertető tanulmánya.

Már csak az a kérdés maradt megválaszolatlan, hogy ha a Lehetnek sárkányaid is című kötetben a szerző a befogadó nézőpontját tekinti elemzése origójának, és általánosságban is a befogadónak szánja gondolatmenetét, akkor miért erőlteti a sárkányhajlamú kritikus az összehasonlítást a fantáziavilágok kutatásának nemzetközi élvonalával? A válasz egyszerű: mivel elérkezett egy olyan időszak, amikor a szélesebb közönség is érdeklődik a spekulatív fikció tudományos értelmezési lehetőségei iránt, egyetlen szakmabeli sem engedheti meg magának, hogy az ismeretterjesztés égisze alatt fenntartsa azokat a káros sztereotípiákat, amelyek egyértelműen korlátozzák a terület fejlődését. Amikor Keserű rácsodálkozik, hogy léteznek „kellően összetett” fantasztikus szövegek, filmek és képregények, majd később megállapítja, hogy akadnak olyan fantasyk, amelyek „meglepően kreatívak és innovatívak,” (kiemelés tőlem – R. M., 207) akkor valójában azt a narratívát tartja fenn, hogy a fantasztikum továbbra is egy alacsonyabb rendű kategória, amelynek csak egyes elemei érdemesek a tudományos figyelemre. Pedig ezt a problémakört az angolszász szakirodalom már a kilencvenes évek elejére meghaladta, és pusztán abban tesz különbséget, hogy milyen eszköztárat alkalmaz egy tömegtermék és egy szűkebb olvasóréteget megszólító highbrow fantasy esetében. Keserű szövege a társadalmi nemek felől vizsgálva is a magyar fantasztikumban konzerválódott sztereotípiákat villantja fel: a primér szövegek listájában csak elvétve találunk női szerzőket, és a bemutatásra kiválasztott világok is a fantasy hőskorának maszkulin jellegét tükrözik. Ezen pedig az sem igazán segít, hogy a kötetben három Moskát-szöveg elemzése is olvasható – ettől csak a magyar fantasztikum bemutatása válik erősen orrnehézzé. Bár a szerzőnek nem célja e terület részletes áttekintése, kiragadott példái ebben a formában hiányos képet festenek arról, hol is tart ma a magyar spekulatív fikció.

Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy a Lehetnek sárkányaid is megjelenésével egy szélesebb közönséghez szóló, érdekes bevezető kötettel lett gazdagabb a magyar fantasztikus olvasóközönség. Aki a legismertebb szövegek, filmek, képregények és játékok értelmezési lehetőségeire kíváncsi, az biztosan talál ebben a könyvben izgalmas gondolatokat. Ráadásul, ha többet is olvasna a témában, de nem tudja, hol kezdjen bele, Keserű könyvében számos magyar nyelvű publikáció hivatkozását is megtalálja, amelyeket elsősorban a már korábban említett fantasztikummal foglalkozó kutatócsoportok tagjai írtak. Azonban aki nem a fantasztikum iránt érdeklődő olvasóként, nézőként, játékosként, hanem kutatóként szeretne fantáziavilágokkal foglalkozni, annak a Lehetnek sárkányaid is legfeljebb ugródeszkaként szolgálhat a nemzetközi szakirodalom felé.

 

[1] Rémesen népszerű. Szörnyek a populáris kultúrában, szerk.: Limpár Ildikó, Athenaeum, Budapest, 2021.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük