Szerző: Műút

Megébredek, kilencet üt az óra: sajog a jonhom, gerincem, a hátam — Csak tiszta szellem ébred vigyorogva s nem tökmag, gerinccel dögrováson. Roppant nagy kiváltság a tiszta szellem — Én is elvetném bőrömet kacatnak, hogy — mint ő — lényeglöttyöt reggelizzem s ne — mint most — sajtot, lekvárt szopogassak. Hallom, majszol és eidoszt ropogtat… Read More …

Melanctha az ő mély kedvességével rámosolygott a doktorra, és igen erősen érezte a maga erejét. — Bizony nem nagyon beszélek, amikor igazán kedvelek valakit, Jeff. Tudja, Jeff, eléggé haszontalan dolog arról beszélni, hogy mit érez egy nő magában. Azt maga, Jeff, jobban látja majd, lassacskán, ha majd igazán érezni kezd. Akkor majd maga sem beszél Read More …

A szentek a maguk külön idejében élnek. (Gabriel García Márquez: A szent. Székács Vera fordítása)

Észrevettem, hogy a szűk lakás még a gondolkodást is korlátozza. Én, amikor elgondoltam jövendő elbeszéléseimet, mindig szerettem fel-alá járkálni a szobában. Itt jegyzem meg, hogy számomra általában kellemesebb volt elgondolni műveimet és elábrándozni megírásukon, mint a valóságban megírni őket, de igazán nem lustaságból. Akkor vajon miért? (Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak, Institoris Irén fordítása)

Hogy micsoda erő lakozik az emberi lélekben!, gondolta Lily. Ott ült az a nő, a szikla tövén, ott írt, és egyszerűséggé oldott közben mindent; ő tette, hogy haragok, ingerültségek egyszerűen széthulltak, mint régi-régi rongyok; aztán összehozott ezt-azt, amazt, így alakított abból a hitvány szamárságból és ellenérzésből (ahogy ő meg Charles örökké civódott, de milyen kicsinyesen, Read More …