Szerző: Istók Anna

Ázott volt a késő délután, a majdnemeste, hosszan bent maradtam a galériában. Pakoltam a rendetlenséget, amíg már nem tudtam, mennyitől számít a rend rendnek. A nő jóval zárás után lökte be az ajtót, azt mondta, esküvői ajándéknak kell valami sürgősen. Minek az ilyenkor, feleltem oda se figyelve, csütörtök este nem házasodik már senki. Read More …

Az elveit anyám sose magyarázta, egyébként is keveset beszélt az érzéseiről, hiába, hogy a szavak fertőző világában nőttem fel, toldifejből, adyösszes, ószövetség és nagyapamunkái voltak otthon a közös étkezések és családi beszélgetések témái, áhítatos és átszellemült arccal kellett ilyenkor hallgatnom, s hallgattam is egy idő után, mikor már mindegy volt, szólok-e vagy sem, mert az igazán fontos dolgokról beszélni otthon nem tudtunk. Read More …

Mindig tele voltam kétségekkel, riadok fel, pedig egy percre ismét elringatott a szoba álomittas párája, lelassítva az időt. Voltak döntéseim az életben, melyek egy része nagyon is komoly volt, hatásuk kihatott a jövőre. Az ember időben létező, saját teremtésünk, létezésünk időhöz kötött, attól el nem választható. Világképünk, hitünk, ismeretünk, tudásunk időkoordináták között zajlik. Nem úgy, mint maga a teremtés. Nem úgy, mint isten. Read More …

mindig csak az ígéretek mint most ez itt persze megírod őt is megígérted nem szabad kihagyni még akkor sem ha nem volt igazából jelentősége annak az éjszakának amikor tizenhat évesen lehánytad a metró falát a blahán pedig akkoriban a nagy jelentőségű éjszakák szinte egymást érték sőt voltak olyanok melyek maguk után vonzottak más éjszakákat melyek szintén nagy jelentőséggel bírtak kezdetben még azt hitted hogy minden éjszakának vége szakad a fáradt hajnallal amikor az első buszra várva apró fecnikre tépkeded zsebedben a csendet és az utolsó cigi füstjével együtt leheled ki a másnapos ígéreteket Read More …

Vajon miért hagyta magát eddig, szívták a vérét, az alkoholista disznó fiacskája hat éve képtelen befejezni az egyetemet, a lánya utazgat, a felesége meg fogalma sincs, kivel kurválkodik már évek óta. Egyre dühösebb lett, nézte a nevetgélő barátokat, közeli rokonokat az asztalnál, eljöttek egy jót zabálni az ő pénzén, miért is ne, fizetett ő mindig, mindenkinek. Egyedül a lánynak nem kellett a pénze, az mindig kikérte magának, ha meg akarta hívni akár csak egy italra is. Önérzetesen fizette ki a fogtöméseit is, miután sietve keféltek egyet a rendelőben. Read More …

A kapunál öntudatosan lekanyarodok jobbra az urnákhoz, mi is a neve, találgatom magamban, van valami szakszó rá, nem jut eszembe, na most jól jönne az a mobil, megkérdezhetném a mindenhatót. Hogy felejtheti el mindig az ember a sírok pontos helyét, lépteim tétovázók lesznek, kétszer is végigjárom a sorokat, egy éve voltam itt utoljára, már nem emlékszem, merre van. Végül meglelem, egy retro, műanyag koszorú lóg a feliraton, azért nem vettem észre, le is verem, bocs, Kati, visszateszem, megsimogatom, elolvasom az üzenetet, lerakom a virágot, megyek tovább. Mostanában sokat járok temetésre, valószínűleg azért van ez, mert kibővültek a köreim. A nullából nem lehet elvenni semmit, ha nincs barátod, rokonod, akkor az elvesztésük sem fáj. Read More …