Elunom aztán ezt is, kezdek megéhezni. Félrehajtom a nyitott erkélyajtót takaró függönyt, belépek a nagyszobába. Apám teste a heverőn fekszik, feje lelóg az ágyról. Szája és szeme nyitva, mintha hirtelen egyszerre akarnák befogadni azt a sok mindensemmit, amit eddig elmulasztottak. Read More …
Nem akarta, hogy határozott tulajdonságokat rendelhessenek nevéhez, egy idő után már arra is törekedett, neve se legyen megjegyezhető. Read More …
A vonaton mindig olvasott. Annak ellenére is, hogy többen figyelmeztették, emberi kapcsolatok lehetőségétől fosztja meg magát ezzel. Talán éppen ez volt a célja: az önmegfosztás általi gazdagodás. Egy majálisra tartott. A félkegyelműbe temetkezett. Szerette Dosztojevszkijt, mert regényei éles határokat húztak, s megóvták őt a senki sem ártatlan-féle mondatok következményeitől. Egyáltalán, maguktól a kimondott szavaktól kímélték meg. Egyszer egy neves szociológus azt mondta neki, sosem látott még ilyen szelíden hallgatag anarchistát. A helyi járaton, melyen a sofőr minden kanyar előtt a mikrofonba mondta, tessenek kapaszkodni, söndörödik a busz, már nem tudott olvasni, s míg az ismerős város ismeretlen része felé haladtak, arra gondolt, ami huszonöt év múlva biztosan nem lesz. Read More …
Elképesztően sűrű programban fuldokoltak mosolyogva. Iskola, hegymászás, iskola, templom. Busz, buszból ki, nézelődés, túrázás, bátorságpróba, buszba be. Kovácsolódás. A cél: összeedzeni őket. Este hosszú műsor. Könnyfacsaró versek elesettségükben is cuki gyerekek szájából. Egy, kettő, három, négy, öt, hat. A hetediknél már mind sírtak. Talán a fáradtság, a befogadhatatlanul sok élmény, az egyéni sorsokból felvillanó közösségi fájdalom tette ezt velük. A fájdalom, a kisemmizettség, a magára hagyottság érzése, ha hosszan érzik, könnyen giccsbe hajlik. De nem őszintétlen a már-már profi önsajnáltatás. Read More …
Órák óta ül a használtan, de garanciával vásárolt laptopja előtt. Rendszertelen gyakorisággal felugrik egy kis ablak a képernyőn, mely arról tájékoztatja, lehetséges, hogy szoftverhamisítás áldozata lett, s felajánlja, töltse le drága pénzért a jogtiszta verziót. Egy vámpíros film harmadik részét próbálja nézni, nincs ereje másra, meg egyébként is, ha már volt olyan hülye, hogy letöltötte, gyorsan „le kell néznie” őket, hogy törlésükkel helyet csináljon fontosabb fájloknak. Bejelentkezve maradt a Facebookon, hogy lássa, ha keresik. Ott szedi össze csapatát a hétvégi meccsre. Read More …
A munkaügyi központ felé haladt, mikor elkezdett zajongani a teló a zsebében. A Fidlar egyik számát állította be csengőhangnak. A körülötte levők mindig összerezzentek, ha megszólalt a telefonja, de most ő is. A remény undorító csápjai kapaszkodtak szívébe, míg a zsebében uralkodó káosz sötétjéből a fényre küszködte a készüléket. Állásinterjúra invitálják, esetleg jelentkezik végre egy magántanítvány. Ehelyett az elnök úr kérdezte, akar-e menni másnap meccsre, mert befér a buszba. Kitérő válaszára rövid csend után elnök úr közölte, ifiedzőként számítana rá, mire ő kapásból igent mondott, bár tapasztalatból tudta, az ilyen hirtelen, egymeccses felkéréseknek mindig vereség a vége. Read More …
Néha idegen pályákra tévedek. Nem érdekel semmi, nem hat rám semmi, még a vasárnapi depresszió elleni antidepresszánsok sem. Be sem veszem őket. Minek? Visz a lábam, mintha menekülnék valami elől. De ezt a menekülést sem érzékelem, nem tudom, hogy bárhová mennék. Készülni biztosan nem készülök. Egyszer csak ott állok egy pálya szélén. Tök ismeretlen csapatok futkorásznak a gyepen. Vadidegen szurkolók fütyülnek, ordibálnak. Ez jó. Ez az idegenség. Idegennek lenni nemcsak szép, de hasznos is. Kívülről szemlélni a belterjesség mintázatait. Ez a belterj az életem talán. Hiába ellenkeznék már, otthonosan idegen és idegenül otthonos. Ez adatott. Van egy nyelv, melyen akaratomon kívül tudok beszélni, s hiába tanulnék más nyelveket, ezen vagyok képes a legtöbb emberrel kommunikálni, és ezen álmodom. Mint a kisgyerek, aki folyton a felnőttek lábánál ül, s akkor válik a közösség tagjává, amikor először tud valami érvényeset hozzátenni a nagyok diskurzusához, számára bármennyire is idegen témáról legyen szó. S ezt az idegenséget cipeli egész életében, míg már nemcsak a téma, maga a nyelv is idegen nem lesz, az idegenség nyelvén pedig csak a saját idegenségéről tud beszélni. Ösztönösen visszavágyik a kezdetekhez, a felnőttek lábához, de ott is csak saját idegenségét találja, azt a szégyenletes, megalázó, mert kényszereknek behódoló első mondatot a fociról. Read More …
Úgy tűnt, a szobában másképp telt az idő, mint a folyosón. Mire visszaértem, mindenki aludt. A székek mellett két kupac makukahéj magasodott remigyanús mozdulatlanságban. Az asztalon összekeveredve hevertek a sakkbábuk. Fekete parasztok a fehér királynőn. Gyűrött sörösdobozok mindenfelé, állott kocsmaszag, idegtépő belezős metál, békésen hortyogó abajdócok. Maldi még álmában is markolta féltabletnyi telóját. Read More …
A benzinkúti affér után megállás nélkül robogtunk tovább. Brady a vezetésre koncentrált, én a Cage the Elephant egyik albumát hallgattam Spotify-on. Mögöttünk Maldoror és Zoff az okostelójukat nyomkodták. Maldi szexpartnerkereső oldalakon stírölte a nagy dudájú nőket, Zoff a sportfogadási szájtokat pörgette. Nagyon átgondolt szisztéma szerint játszott. Mivel közmunkás volt, havonta legalább ötven rugót ki kellett termelnie fogadásokból. És kitermelte. Read More …
Alig két perce indulhattunk el a benzinkúttól, mikor arra lettem figyelmes, hogy nincs mire figyelmesnek lennem. Persze az autópálya eleve ilyen képződmény, elkerüli a lakott helyeket, s akár órákig úgy érezheted, ebben az országban, ebben az autópálya-világban a nagy büdös semmit csak tök egyforma benzinkutak és autós pihenők monoton váltakozása tagolja. Tehát a kint eddig sem volt érdekes. De a valós időtől és tértől elszeparált guruló kapszulánkban olykor történt valami megtorolható. Read More …
