A különböző intézményi háttérből érkező, sokszor egymástól távol álló témákat kutató és eltérő korú (így a „kortárs” fogalmát feltűnően különbözőképp értő) előadók termékenyen, mert sokszor egymás alapvető hozzáállását megkérdőjelezve beszélgettek egy-egy előadás vagy szekció kapcsán. Read More …
Meglepő és az irodalomtudós számára nyilvánvalóan szkepszissel is szemlélendő, hogy kutatások folynak olyan programok kifejlesztésére, amelyek akár az iróniát is felismerhetik. Read More …
David E. Wellbery egy újabb, rövid írásában úgy jellemzi az irodalomtudomány jelenlegi helyzetét, mint amelyben az elméletalkotásnak és a különböző teóriákra alapozott interpretációknak csökken a szerepe: „Az elméletek az alapozás és az összegzés kettős státuszával bírnak, és mindkét szempontból gátolják a folyamatban lévő gyakorlatot.” Még saját, 1985-ös elméleti vállalkozásával kapcsolatban is arra a következtetésre jut, hogy napjainkban egy kortárs elméleteket bemutató kötet bizonyára kevésbé volna hasznosítható. Véleménye szerinte ez nem azért van így, mert az általa összeállított kötetben „megjelenített elméleteket jobbak váltották le, hanem azért, mert már nem vesszük sok hasznát az irodalomtudomány elméletének. Senkinek sincs ideje rá.” Read More …
Mindig megörülök, hogy milyen összeszokottan és jól működik — amúgy folyton alakuló, újrarendeződő — közösségünk: immár másodjára utaztunk Kölnbe, hogy egy német–magyar kutatócsoport keretén belül a digitális kor írás- és olvasásgyakorlatait vizsgáljuk. A május 22–25. között rendezett, Philology in the Making. Theories, Materialities, and Media of Reading and Writing című konferencia is arra kereste a választ, hogy a digitális kutatási és kommunikációs infrastruktúra a szövegekkel való mindennapi és tudományos foglalatosság milyen új technikáit teszi lehetővé. Read More …
„Bár az ifjúság napjait megszépíti az emlékezés, a szerző fenntartja, hogy ha valamely (többé-kevésbé) tudományos találkozó, amelyen valaha részt vett, megérdemli, hogy »szellemileg termékenynek« nevezzék (amellett, hogy »lelkesült«, »ösztönző«, »dionüszoszi«)”, akkor egy 2016 novemberében Kölnben tartott workshop bizonyosan. A „distant reading”-től a „kollaboratórium”-ig. Az irodalomtudományos kutatás elemi gyakorlatai és infrastruktúrája címmel szervezett ülést egy hazai és német szakemberekből álló kutatócsoport, amelynek összetétele igencsak vegyes, a klasszika-filológusoktól a digitális bölcsészet képviselőiig terjed. Read More …
A pécsi Civil Közösségek Háza önmagában is impozáns hely, az őszi napfény ezt a látványt azonban még fenségesebbé varázsolja. Ez a magával ragadó épület és kert adott otthont 2016. szeptember 28–29-én egy könnyednek korántsem mondható, ám annál aktuálisabb témákat megvitató konferenciának. Eltérülő nemiség: a túlkompenzálás, visszaélés, megalázás, fölény, leigázás és zsarolhatóság művészeti reprezentáció (főként kortárs) irodalomban és más művészetekben, a történelemben, a társadalomban. Read More …
Bende versei alapvetően mindig valamilyen típusú változásról szólnak, adott élethelyzetek jelennek meg bennük, óhatatlanul el kell gondolkoznunk azon, mennyire lehet, mennyire kell személyesnek lenni az alkotás során. Tamás elmondja, többször megkapta már a kérdést, nem veszélyes-e ez a fajta kitárulkozás, nem engedi-e túl közel az olvasót, és honnantól válik már öncélúvá a költészet. „Ezek nem naplóbejegyzések — mondja —, nyilván saját élményekből táplálkoznak a versek, arról tudok írni, amit megéltem. Ezektől azonban jelentősen eltávolodom írás közben, az alapélmény marad, és közben létrejön egy elkülönült alkotás.” Hozzáteszi, teljesen lényegtelen, hogy verseinek mennyi az igazságalapja: lehet, hogy van, de nem ez a fontos. Read More …
Gyűlnek a linkek „nő-femin-gender”-dokumentumomba, naponta 2-3-mal bővül a gyűjteményem. Ezeket küldtem tovább munkatársaimnak, hallgatóimnak, amikor készültünk Nőuralom!?-rendezvényünkre, hogy reflektáljunk rájuk háttéranyagainkban. (A megmaradtakat most szétosztom tudósításomban.) Negatív kedvencem a feltáruló jelenségek közül a következő mondás mögöttese: a nő szoknyája mindent eltakar. Ezt szeretik hangoztatni a patriarchális orosz kultúra női fenntartói is, szegény férjeiken sajnálkozva, akik ugyan ütik-verik-csalják őket, de hát van nekik (mondják asszonyaik) elég bajuk: börtönbe, hadszíntérre küldik őket, meg fetrengenek az alkoholtól, amibe menekülni kénytelenek. Legalább mi ne rontsuk már tovább a helyzetüket, a kedvüket — így a női szólam. Read More …
Úgy indulok el ezen a hűvös hétfő estén az RS9 Színházba, hogy tudom, mire számítsak, bár JAK-tagként illik is tisztában lenni a Kötet előttiek sorozatban bemutatkozók munkásságával. És persze a két fellépőt, a most már házas Németh Dorkát és Mucha Attilát is nehéz nem ismerni annak, aki a Fiatal Írók Szövetsége és/vagy a József Attila Kör táboraiba jár. Vagy egyéb táborokba, mert mindketten elég aktívan látogatják ezeket a rendezvényeket. És nem csak a szemináriumokat vesznek részt: Mucha legutóbb házi sört hozott Visegrádra és lecsót is főzött az éhes táborlakóknak, sőt engem még haza is fuvarozott — nem árt, ha akad az írók között valaki, aki némi gyakorlati érzékkel is rendelkezik. Read More …
Az előadások, az estébe nyúló diszkussziók és a vacsoraasztal mellett folytatott beszélgetések alkalmával különböző válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy hol lehet rámutatni a magyar irodalomtörténet alakulását alapvetően meghatározó Mészöly-írás és a Nádas-œuvre egyes darabajainak kapcsolóelemeire. Pontosabban: hogyan lehet óvatosan bánni azzal a (leegyeszerűsítve hatástörténetinek nevezhető, valójában jóval összetettebb) problémával, amely a — Bagi Zsolt ironikus szavai szerint — „Mészöly nemzé Nádast” tételben határozható meg. Egyes előadásokban a magyar irodalmi kánon középpontjában álló, mára kiterjedt recepcióval rendelkező művek eltérő megközelítési módjairól is szó esett: olyan szövegek olvasatairól, mint az Emlékiratok könyve, a Saulus, Az atléta halála vagy az idén jubiláló Párhuzamos történetek. Read More …
