Dűlő 2017026 — Deákpoézis 2017
Szövegek:
Balogh Anett | Budai Anita | Imre Ábris | Kiss Lóránt | Körösztös Gergő | Miklya Csanád | Orosz Bori | Somlyai Marcell | Varga Péter | Weeber Luca Borbála
Kabai Zoltán Read More …
Szövegek:
Balogh Anett | Budai Anita | Imre Ábris | Kiss Lóránt | Körösztös Gergő | Miklya Csanád | Orosz Bori | Somlyai Marcell | Varga Péter | Weeber Luca Borbála
Kabai Zoltán Read More …
Addigra az őszológus már végleg háttérbe húzódik:
védőruháját vastagabbra cseréli, úgy merészkedik csak ki,
bár bosszúból élvezetet talál a beöltözésben,
sőt még a tél misztikumának is hajlandó örülni,
de persze ez csak még fájóbbá teszi a tényt, hogy ő a
ráció nyelvén képtelen megragadni ezt a bináris világot. Read More …
Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva. Read More …
Mikor altatónak hazudta a C-vitamint,
még egyikünk sem gondolta, hogy
ilyen könnyen el fogja tanulni a rémálmaimat.
Azt sejtettük, hogy egyszer majd
gyermekebb lesz, mint én vagyok,
de a terv szerint előbb fel kellett volna nőnöm. Read More …
Fekete sziklák közt
a tenger emléke után rohanó kutya
vagyok, aki a kiürült medret saját
túlcsorduló vágyaival tölti fel:
így a talajtól elemelkedik,
de minél magasabbra kerül,
annál jobban érzi teste súlyát… Read More …
Az első estén L.-t csak a víz és
a kollégium
figyelte, ahogy
az otthonról hozott feszületet fejjel
lefelé beássa a frissen döngölt
földbe, hogy az őszeleji eső
Jézusnak csak a talpát mossa. Read More …
A kráterek még őrzik a tengert:
hullámverés emléke hallatszik,
ám víz hiányában a morajlás csak egy
közelgő vihart sejtet. Kis kiszögellések,
mélyedések és medrek váltják egymást,
a táj hol szaggatottan motyog,
hol elordítja magát, képtelen
arra, hogy bármit is tisztán
közöljön. Így némít el a domborzat,
ahogy minden táj magához igazít. Read More …
Láttam megrészegedett nimfákat kivetkőzni
földöntúli szépségükből, gyönyörű romlás fátyla
borította üveges azúr tekintetüket.
Fejbőrükről millió napsugár zuhant alá sűrűn
a vak mélybe kebleik közé, mind piros színűre
festve, mint egy tétova vágy. Read More …
Temperával kört rajzolok a köldököm köré,
és áthúzom:
akit nem jelöl meg más, az megjelöli magát,
villogva hordja,
és csattogva mutogatja a többi meg nem jelöltnek,
így mutat fel mindent, amit tud, mert nem tehet mást,
minden élet a jelek rabszolgája:
képek és szagok és teremtésmítoszok. Read More …
Azt hiszem, mondhatom,
harmatcsepp sugallta.
A májad éjjel dolgozott,
míg aludtál.
Röpke két óra
a csendet kézen fogva. Read More …