Volt osztálytársnőm fia is teniszezik, kinn laknak Párizsban, a gyerek überfrancia, tuti ranglistás lesz egyszer. Most labdaszedő. Szkájpolok velük, a gyerek mesél. A Roland Garros tök jó. Például nem kell iskolába járni. Szívatnak? Igen. de megéri. Beosztják a napomat, mikor keljek, mikor feküdjek. Mikor meditáljak. Akkor lefekszem, hanyatt a betonra, és a tanult technikával csak a meccsre koncentrálok.
Kelj föl, öcsi, indulunk.
Utána jön a huszonöt perces bemelegítés. Tapsra indulni, sprint, gyorsan, aztán vissza. Labda nincs, azt majd csak a pályán. Nem baj, labdában jó vagyok, tökéletesen gurítok, és mindig elkapom. Beosztanak a centerpályára, férfi elődöntőre, fogom majd az izzadt törölközőt, figyelem őket, mikor néznek rám, mikor kérnek labdát, mikor frissítőt. Ilyenkor azt képzelem, én vagyok ő, szinte tudom a gondolatatait, még azt is, hogy hová fog ütni legközelebb.
Read More …

Ne hidd vagy hidd el, de ezt álmodtam a szombati
szlempoetri után, forró nyárhajnali álom-remixben:
forgott-keringett egy halott ördög, jégkék formaldehidben.
Mint űrét vesztett űrhajós támolygott tétován ide és oda,
én boldogan zengtem, verődve földön és égbolton,
hogy végre földobta a patáit ez a gyilkos mostoha.

Read More …

szűkre vagy bőre hangoljam
váratlanul ért ez a kérdés
ennyi év alatt
a sok Debussy, Bach, Chopin után
egy hangoló sem tette még föl soha sem

Read More …

„— Két ember él bennem — mondta. — Az egyikük úgy érez, ahogyan érezne kell, a másik ezzel ellentétesen. Utóbbiból hozom létre gonosz figuráimat; abból, aki úgy érez, ahogyan egy embernek éreznie kell, a saját életemet igyekszem élni. — Csak kettő? — kérdeztem.” A kérdező Dosztojevszkij, a feltárulkozó író pedig Dickens. A párbeszédet megtaláljuk Claire Tomalin nagyszerű friss Dickens-életrajzában (Penguin, 2011), de számos komoly folyóiratban is. Ez volt a közelmúlt angol nyelvű irodalomtörténet-írásának egyik legnagyobb szenzációja, egy ismeretlen kazahsztáni szaklap elfeledett 1987-es számából előbányászott publikáció alapján, a hihetetlen nagy jelenet: Dosztojevszkij, Dickens nagy rajongója (egy beszélgetésben „a világ egyik legjobb” írójának nevezte) rövid 1862-es londoni tartózkodása során meglátogatja eddigre nemzetközi hírű kollégáját.
Read More …

Ebben a közel 600 oldalas (kór)történetben furcsa tragédiák sebzik fel New York mindennapjainak nyüzsgő szövetét, a gondtalan tevés-vevésben elmerült nagyvárosban ugyanis egyre gyakrabban bukkannak fel egy negatív kinyilatkoztatás baljóslatú közelségét sejtető tablóképek: növényi alakváltozásokon átesett, szerves hulladékká foszlott áldozatok pokoli kompozíciói. A megmagyarázhatatlan sorozatgyilkosságnál már csak az elkövetők kiléte ésszerűtlenebb, a metropolisz ökoszisztémáját a teljes katasztrófa felé terelő terrorista sejt tagjairól ugyanis hamar megtudhatjuk, hogy valójában a XIX–XX. század meghatározó filozófusai: Karl Marx, Ludwig Wittgenstein és Martin Heidegger.
Read More …

Tompa Andrea hűséges, figyelmes és jó memóriájú olvasóinak, ha belekezdenek a Fejtől s lábtól című új kötetébe, előbb-utóbb alighanem eszükbe jut a szerző előző (egyben első) regényének két figurája: Kocka, a zsidóságával és családjával szakító, orvosi egyetemet végzett kommunista mozgalmár és az evangélikus székely fürdőorvos, akivel néhány évig házasságban élt — A hóhér háza központi szereplőjének, a regény számos kritikusa által szerzői alakmásnak tekintett, Ceauşescu Romániájában felnövő lánynak apai nagyszülei; hiszen ha röviden kellene jellemezni a két itteni elbeszélőt, ugyanezekhez a leírásokhoz lyukadnánk ki.
Read More …

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett…

Read More …

A repkénnyel befuttatott kis ajtó előtt álltam. Mindig tudtam, hogy egy napon rátalálok. A szívem zakatolt, a kezem reszketett. Gyerekkorom óta sóvárogtam a hegyiek világa után, azóta, mióta nagyapám először mesélt róla. Képeket is mutatott az ösvényről, mely odafentre vezetett. Ő maga egyszer járt ott. Akkoriban még lehetett oda látogatni, nagyapámat az egyik másod-unokatestvére hívta meg. Ma már az ilyen távoli rokonság mit sem számít, nem kaphatunk látogatási engedélyt.
Read More …

Kellőképp messziről nézve úgy tűnhet föl, nemhogy van értelme, de még hatékony is — „öröm nézni, hogy fejlődik” —, a hogyan árnyékában fellázad a halványan; dehogy fog bárki is ránézni, a korong pörög, nézzük mi, a béna csend — a vereség őszinte öröme. Mégis veszem a kalapom, hogy a matematika alapaxiómáit megkérdőjelezzem, de legalábbis kissé szelektíven alkalmazzam, és azt mondjam, hogy 1+1≠2, hanem 1+1≈2; mert ha 1=1/2+1/2, valamint 1/2=1/4+1/4, és így tovább, akkor beláthatjuk, hogy kizárólag közelítő értékeink vannak, és ebből egyenesen következik, hogy azon a legendás versenyen, melyen a teknős a táv felét kapja előnyként, nemcsak Akhilleusz nem lesz képes utolérni a teknőst, de a teknős sem érheti el soha a célt. Valaki mégis mindig nyer, helyettem is; már csak a nullával való osztást kellene megoldani.
Read More …