Én poétának sem elég gazdag, sem elég szegény nem vagyok. (Berzsenyi Dániel levele Kazinczy Ferenchez, Mikla, 23-a Junii 1810. [részlet])

Arról van szó, hogy a Holtidény fényében már nem látszik annyira társtalannak Térey János írásművészete a kortárs lírában, mint annakelőtte — elsősorban az érett, az Ultra-, de még hangsúlyosabban a Moll-kötetre jellemző Térey-modalitást érzem visszhangozni a Fehér-versekben. Read More …

black whitewhiteblack
whiteblackblackwhite
blackwhitewhiteblack Read More …

Eljövök érted újra.
Eljövök érted éjjel.
Fej az ág sűrűjében

Ott a halálfej a lepkén
Potroha rőt, tora ében
Gyökerek kötnek gúzsba. Read More …

Az antik orvostudomány első szövegei óta ismerjük a zseni és a melankólia, sőt az őrület közötti különös kapcsolatokat. Egyébiránt egy emberi lény fontosságát emberfölötti dimenziója adja, amely sugárzik róla, mihelyt átlépi, meghaladja, túlszárnyalja a határokat. Engem mindig jobban elbűvöltek az elme telei, mint nyarai. Márpedig az egészséges értelmet a nyilvánvaló őrülettől elválasztó leheletnyi zóna finom, akár a fénysugár. A szakadékok e geográfiája szavakban tárul elénk Hölderlinnél, Nietzschénél és Artaud-nál; színekben és erőszakos kromatikák fényeiben bontakozik ki van Gogh-nál; hallatja hangját Szkrjabinnál, főleg utolsó műveiben. A problémátlan élőlények e szűzföldjeit termékenyítik meg a forradalmak, amelyek megrázzák, megrendítik a vajúdó évszázadokat.
Read More …

A Szöveggyárosok Kreatív Írás Témahete a résztvevő szemével – elsőként Stermeczky Zsolt Gábor videónaplójában.
Read More …

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Read More …

Keresetlen szavak, utcán heverő, találomra felemelt mondatok, zsebpiszkos gondolatok adják Deák Botond költészetének stilisztikai vázát, látszólag (rend)szertelenül és mindenféle emelkedettség nélkül. Mintha a Zajló elbeszélőjének köznapi szóhasználata, poétikai „pongyolasága” szándékosan távolodna el a bevett költői megszólalásmódoktól. Ezzel együtt számos lírai (prozodikus/motivikus) gesztusát a költészeti hagyományhoz, valamint a kortárs szerzőkhöz való kötődésként értékelhetjük. Sajátos mikrovilágában ezek a referenciális kapcsolatok mégis mellékesek, elidegeníthetőek lesznek, a költő önmagával folytatott, magányos magánbeszélgetése ugyanis elszakadni látszik az irodalmi (posztmodern) párbeszédtől. A lecsupaszított szövegek lebegő, (f)elmerülő emlékképeiből és töredékes, homályos történeteiből kirajzolódó életterek között egy magába zárkózó, ugyanakkor kitárulkozó jelenvalólét hasad szét: „…mert az élet része a zajlás / rianással a szemeinkben.”
Read More …

minden naprakész
soha nem voltunk többen
ez a világ rendje
ez a kevés változás a fölkelő nap azonosságában
mikor a hideg megül a völgyben és elkülönül
el innen, nem leszek szomszéd
jöttment leszek
a fejéből kinéző ember

Read More …

Úgy indulok, mintha parancsot teljesítenék, akár egy normál munkanapon. Felkelek, felöltözöm, reggelizni megyek a kantinba. A főirodán átveszem a feladatomat: kiderül, hogy kiküldetésbe kell mennem, a kapun kívülre. Megkapom a menetlevelet, a benzinjegyet, a kocsikulcsot, és az aznapra szóló kapunyitó kártyát. Látom a borítékon, hogy este hét óráig szól a kilépési engedélyem. Késésében vagyok, a kantinban két beosztottam is feltartott valami ügyes-bajos dologgal. A kapunál viszont ellenőrzik majd, hánykor léptem ki, és tudják, mennyivel korábban vettem át a borítékot. Úgy döntök, hogy csak a kapun kívül nyitom majd ki a borítékot. Tankolni megyek. A kártyával kinyitom a kaput. Odakint hihetetlen boldogság fog el. Egészen más a levegő. Más az ég kékje, más az erdő zöldje is. Fogalmam sincs, mi ez. Gyerekkoromban éltem át utoljára hasonlót, amikor nagyapámmal kirándultam. Nagy sebességgel haladok, az úton senki nincs. Száguldok, egészen elkábulok.
Read More …