Emlékei megkapták a selyemzsinórt.
Hajnalodott, a váróterem kéklő falai
akváriumot vetítettek köré.
Fuldoklott, de már megszokta.
Alkalmazkodik, ahogy a szülei nem,
az épülő szocializmus féltéglái alatt.
Várakozott, a mosdóban egy
apját feljelentő kétéltű pislogott rá.
A kopoltyúk eleven fésűi
vörös nedvet eregettek.
Bútorrá lett fenyvesek közt fogadták:
Aláírt, mesélt, mint egy zavart régész,
aki a feltárt koporsókba feküdt —
majd társainak magyarázni se kellett.
Tűszúrás volt az egyetértésük.
A kötelesség nyálkája védte, viszlát, ősközeg.
Megbánást hajtogatni… minek?
Ez az ingovány otthona mostantól.
A zsilipek törött szárnyai engedtek:
az állam öbleiben minden vita, félreértés
és önkény hordalékká lett.
Még utoljára elolvasta. Befalazta a szerepköröket,
majd a fekete autó jelent meg előtte, purgatórium,
és száműzött apja, anyja légkört átrendező könnyei.
89 után bőre száraz, a halrajok öklei elkerülik.
Idegen közegben áll ellen, de meddig.
Széken áll, hurok a nyakban, de sejti,
a lámpa úgy se tartja meg.
Túl sokszor gyónta meg magának ahhoz,
hogy mindez elég legyen a túléléshez.
Kommunista
A bolond kiállott a piactérre:
„Én magasabb rendű vagyok”
Arca bamba: de szépen ragyog!
És rátarti, keményen büszke,
Hiába mondod, nem hiszi úgyse,
Ha előbb Ő így kitalálta,
Ki tagadja, az gyalázza!
És mert szép nagy marha gyerek
Te inkább észre se vedd!
Egyszerűbb, ha ráhagyod,
Mert addig ártalmatlan e bolond!
Tapasztalat
Mondd az ostobának: úr hogyan lehet,
Meglásd, azon túl kutya hűséggel követ.
Mihelyt megérti, neki mi az előnye,
Vad osztályharcos válik belőle!
Legyen az eszmének ezer hibája,
Egy se lesz, mi meggyőzze, belássa,
Mégiscsak hibás az eszme,
Nem igaz a tétele egy se!
Hiába győzködöd: végre láss!
Nem szüntethető meg a kizsákmányolás!
Legfeljebb más teszi, másképp,
Szegény marad mindig a nép.
Híznak az örökös kártevők
A tűzhöz, eszméhez, közelebb ülők,
Van ki az, asztalra többet tesz le,
Az a lassú serénykedőt nem szeresse.
Mert miért dolgozzon másra?
Elég neki a családja.
Inkább elissza az eszét
Mert eltarttatják a restet, a herét.
Nem mondhatja, nem akarom!
Mert beleszól az államhatalom!
Düh nyomását tartja a bordája
Meddig bírja? Ő és országa.
86.11. hó