Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény gyerek, nem volt se apja, se anyja. Meghalt mindenki, és nem volt már senki a világon. Minden halott volt, és ő elindult, és keresgélt éjjel-nappal. És mivel a földön nem volt már senki, föl akart menni az égbe, olyan barátságosan pislogott le rá a hold, és amikor végre odaért a holdhoz, az egy darab korhadt fa volt, és akkor továbbment a naphoz, és amikor odaért a naphoz, az egy hervadt napraforgó volt, és amikor odaért a csillagokhoz, azok kis arany szúnyogok voltak, felszurkálva az égboltra, ahogy a tövisszúró gébics tűzdeli fel őket a kökénybokorra. És amikor újra vissza akart menni a földre, a föld egy fölborult fazék volt, és akkor teljesen egyedül volt, leült, és sírt, és még most is ott ül, és teljesen egyedül van.
(Georg Büchner: Woyzeck, Kiss Csaba fordítása)
Read More …