Ha nem szabad kijönni, volt szabad,
nem lehet kinyitni az ablakot,
úgy folyik szét a víz az üvegen,
a nap megáll, estig reggel marad,
csorgó eső, a délelőtt csorog,
kimentünk volna, jobb volt odabenn,
át kell a boltba szaladni tejért,
zörög a kanna, a vázhoz ütöm,
ázott ruha, szétázott papiros,
itt lenni, nem, és nem tudni, miért,
itt én biciklizem, és nem tudom,
tej, föld, eper, szavak, víz, összemos.
Belegurul a tócsákba a gép.
Itt senki sincs. Nem is volt senki sem.
Alig esik a cseresznyés alatt.
Elmentem kicsit távolabbra még.
Ez, innentől oda, az én helyem.
A’helyt, ahol a sem-mi-más maradt.
Megjelent a Műút 2014048-as számában
