Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Kicsit bele is feledkeztem,
nem néztem föl, csak amikor már távolodtak.
Furcsa volt, de azért nem annyira.
Kétezer-tizenhárom június másodikán,
délután négy tájt, verőfényben,
nem tudni, honnan, nem tudni, hova,
a belvárosi papnevelde néptelen,
szűrt forgalmú utcácskáján elvonult
négy ismeretlen egyenruhás katona.
Hosszú kabátban, zöld fémsisakban,
vállukon puskaféle, négyzet alakzat.
Nem túl gyors ritmusban püfögtetve
— lehetett akár forgatás is,
bár nem láttam erre utaló jelet
az utca vége felé nézegetve —,
minden lépéshez hozzácsörrenve.
Megjelent a Műút 2015053-as számának Nyilas 50 című összeállításában
_________________
Részlet Az ékesszólásról című műből — amelynek írása idején a szerző a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjában részesült.
