Arrább sétálok,
mintha te lennél az utcasarok,
ahol nem lakom.
Sejtjeim csak hálni jártak
testembe előtted is,
a városban, vagy az erdőben
bolyongva visszafordultam,
vagy elfordítottam fejem,
mikor kéz ért a vállamhoz.
Biztosan aludtam akkor is,
mikor először megjelentél,
csak álltál az utcán,
kezedben regény,
melyből mintha felolvastad volna,
úgy dünnyögted nevem.
Nekünk még dolgunk
lesz egymással,
mondtad hirtelen felnézve,
felnéztél rám —
én kinéztem az ablakon,
de nem vettelek észre.
