minden indulással nyitok egy zárójelet.
(az előzőket sem zártam be,
a villanyt is égve hagytam otthon
ez a tér ideiglenes, itt ki tudnék pakolni,
mégsem szelídítem. a kávé remeg a falról lenyitható
fél-asztalon. a pulcsim a párnám,
védőszárnyam, az arcok nem maradnak
meg, de horzsolják az enyém.
minden nap ellenük élesítem a könyököm,
ha harcolok, majdnem elfelejtem, hogy nincs miért, ez
hűlt hely, ruhák dörzsölik, de a hely nem él.
mindenki ott van, ahová majd megérkezik,
gyors szemmozgással néznek ki az ablakon, (kivéve
azokat, akik saját tükörképüket nézik az alagútban,
magukat képzelik el, hogy mi lesz otthon, mikor
bezárják azt, amiből én már megint nyitottam egyet.
Megjelent a Műút 2016058-as számában
