„Tekints e képre, s e másikra ott.”
hogy kit hagysz hátra,
nem tudhattad akkor még.
de azóta sebeid rajta gyógyulnak,
mikor testével taposóaknáidra
lép,
a neve, a szeme, az arca a tiéd.
hogy merre jársz, én is tudni akarom,
megolvasnám ősz hajszálaid,
szemed körüli ráncokat,
ha véletlenül velem szemben ülnél le
a vonaton.
ugyan nem adtad magad senkinek oda,
ugyan még tudhatod a kis falut, a házat, a kertet,
de ami a fejedben él csak, a fejedben is marad.
senki sem rád gondol, kimondva a nevet.
Megjelent a Műút 2017059-es számában
Csak betévedtem ide, és meglepve bámulok percek óta. Megint a “helyettem írták”? Nem! Hisz már rég nem írok le semmit a gondolataimból – főleg nem ilyen formában. Verejték fut a hátamon. Irigy lettem. Meg örülök is, hisz nem hal ki a költészet, csak bujdosni kényszerül. Oldja a sötétet bármilyen piktogram? Köszönöm ezt néhány szomorú percet.
Úgy emlékszem, Hamlet, az idézet helynél apját ás annak gyilkosát hasonlítja össze anyjának. Sokszor láttam és olvastam a Hamletet, a kedvencem. Szerintem Shakespeare, és a világirodalom , általam olvasott legspirituálisabb műve. Mégse sikerült összekötnöm a verssel. Nyilván az én hibám. :(, 🙂 Majd figyelek jobban.