álmomban a láp fölött
gőz száll, városok vesznek bele,
s én sárember vagyok.
otthon is lehetnék, mondhatnám
annak ezt a tüdőtépő sétát,
ahol a bokrok horzsolása,
a pernye tapadása
sejtekben elnyúlva
bölcsőként ringat el.
de az ágak elől kitérve
pucér talpamról leválnak
a csomók, göbök,
s míg te is testedtől
böjtölöd el a kinézett bűnök sorát,
én kettőnk oltára elé borulok le
pogány testamentumok sorai közt
újrafogantatni
hegyek és városok metszéspontján
azt az új hazát,
amit a földből gyúrtunk
magunknak
tértelen szerelemben.
Megjelent a Műút 2017059-es számában
?