Láttam megrészegedett nimfákat kivetkőzni
földöntúli szépségükből, gyönyörű romlás fátyla
borította üveges azúr tekintetüket.
Fejbőrükről millió napsugár zuhant alá sűrűn
a vak mélybe kebleik közé, mind piros színűre
festve, mint egy tétova vágy.
Fehér bőrükre szeplőt csókoltak egymásnak,
és izzott az is, igen hevesen, vörös volt az az éj,
emlékszem tisztán a homályra.
Csupasz hátak, mint megannyi tárt ajtó lengtek
körbe körülöttem forogva, de a sovány testek
bordái közé zárva csak az üresség lézengett.
