Zörög a vonat Miskolcra. A vas-és acélmunkások rég bezárkóztak önmagukba, az Aczél-munkások zakójának árnyéka még a piszoárokra ragadva, de azért minden rendben. Mondhatni. Ongán félreverik a harangot, és a helybéliek helyett most írók futják végig a focipályát meztelenül, mert állítólag az ott helyi szokás, mármint a meztelen futás, az írók annyira nem. Fiataloknak kéne magyarázni a kortárs irodalomról. Unicumok, sörök. Kezdetnek. Ongán elvágják egy kakas nyakát, annyi vér spriccel szét belőle, hogy lekonyul a templomtorony. Most fogok kurvára beégni, meg rajtam keresztül a kortárs magyar irodalom. Unicumok, sörök. A vasútállomáson a csapos szemében egy véres, félrevert szonett. Lórival haladunk a városközpont felé. Valami café. Unicumok, sörök. A hely rendben, mármint a söröző, a csapos lány sem csahol, hanem határozottan a képembe tolja fizetéskor: Petri kakaspörköltet főz a szomszédos faluban. Erős. Csak a pátoszt, csak azt ne, mondom később egy földalatti szerkesztőségben, ahol cigizni kötelező és strófára csörömpölnek a sörök a szatyorban. Nyugodt vagyok, Lórival megoldjuk ezt is, vagy ha nem, majd ő megoldja helyettem. A nyugodt vagyok, az úgy értendő, hogy magamhoz képest, ami ugye nem a normális emberi lépték, ha nem azon túl valami. Ha valaki azt mondja nektek, hogy megtanít verset írni, mert ő tudja, hogyan kell, azonnal meneküljetek el; a gyerekek kikerekedett szemekkel belül bólogatnak. Ja meg azt, hogy olyan ez, mint egy szakma, cipész, vagy ilyesmi, hogy elébb a mesterségbeli tudás, meg a fáradt szonettek, formában bizonyítani, aztán majd jöhet a szabadvers, vagy a szabad vers, meg a saját hang, na, ezt a metódust felejtsétek el, legyetek idegesek, és kérjétek ki magatoknak, bárki mondja. Egy országnyi magyartanár és kétes irodalmár asztrálteste áll össze hadsereggé ellenem akkor. Ezen a vitán a mai napig sem jutott túl a fanyar belterj, bizony. Ezt is meg kell tudniuk. Meg hogy nemcsak formaművész van, hanem aktatáska-hordozó is, de van, amikor az utóbbiból lesz az előbbi, bonyolult ez, punktum. Majd megértitek. Ilyeneket már a Vasgyárban is, ami egy időugrás váratlan következménye jelen szövegben. Szóval az a gyár először olyan, mintha Mordor mesterei építették volna uruk-hai babaháznak. Azok a rohadt kommunisták is állítottak elő hasonló szörnyeket, az tuti, pörgetem magamban, de az első óra után rájövök, ez tévedés, ez a leépült gyár szeret, és inkább tündelelke van. Biztos, ami biztos, egy üveg vodkával a hónom alatt érkezem. Ongán megválasztják a bálkirályt, hatalmas strici-borotvákon táncol a nép, de nem lesz véres a talpa senkinek. A gyárban táborozók is saját mítoszt építenek maguknak, valami idegbeteg srác vagy mi. Helyes. A saját démonok teremtése segít túlélni a táncot a halovány többségi idegrendszeren. Jó, hogy ezt tanulják meg majdnem először. Mert tehetségesek, mert szépek, mert szorongók, mert fontosak, mert fanyarok, mert látszanak, mert át akarják vinni a verset, mert a prózát is, mert póráz nélkül is. Egy-egy napra jövök le, megismerni őket nincs időm igazán, de látok, amit látok. A kibelezett gyárban kerékpár-akrobaták is gyakorolnak, megyek a budira, fejem fölött repül egy csávó, leköp, érdes nyála nagyot csattan kopasz fejemen. Tudom, hogy nem direkt volt, csak hát az élet. A feladatok közben, amelyekkel megszórom őket, van kocsma is, a nevére nem emlékszem, csak, hogy a bejáratnál ott virít a „félmeztelenül belépni tilos” tábla. Otthon vagyok egyből, sajnos a szúrós irónia itt a valóság. Rög. És visszafelé életem két legnehezebb tornamutatványa: tajtrészegen kihegyezett végű, háromméteres kerítést mászni, kétszer is, azért olyan teljesítmény, amiért járna legalább az olimpiai ezüst. Valahogy el kéne még mondanom, hogy eljön az idő, mikor majd jobb esetben esztétikai alapon húznak eléjük határokat, amiket nem illik átlépni. És hogy szarják le nyugodtan. Ongán megépítik a világűrhajót a művelődési házban, és kilövik az egész falut. Csak a focipálya marad ott, és én már a második kört futom.
lelkihasonlóságot érzek! végre! Mr Sopotnik. Köszönöm. Végre valami. Ezért én is megosztok egy írományt veled. Enyémet. Nem túl jó. Hál isten. Ha olvasol hozzászólást. Ha nem akkor is. Respekt…
egy-kor-társ
belenéztem e világba, tükörsima homályba,
tüdőre szívtam a dogmát,
a dadogó lét fintorát.
hajnali köd, fekszem a kádba,
s csak mereven állva
súroltam a közönyt.
kötött versformák mit nekem,
ordít bennem idegen,
hidegen lát, ki nekem?
néha, olykor, fel-feldobban,
felvillannak emlékek,
ki voltam hajdan,
belőlük sem kérek,
halott madarak a hajban.
fájnak az emberek,
manapság már nem ölnek,
badarság! Lelőnek!
belőletek lettem rabruha.
A szél simít
A szél ölel
A szél karcol
A szél harap
A szél-há-mos
most jöhetne ide egy
szétrágott tavasz, de minek,
eltűntetek mint a sebtapasz
alatt a tinédzserkori női nevek.
szívem ritmusára öklendezek.
ne féljetek, nem tőletek, de rátok!
vigyázzatok! szabadság daganattal
a mellkasomban születtem. éljenek a rákok!
néma betonokat stoppolok,
hüvelykujjam a mennyet súrolja,
azt hiszik, hogy lájkolok.
szar poén mi?
ne féljetek,
ennél jobb
úgysem lesz.
nem viccelődni jöttem,
mint a sok mostani kortárs,
szarok rátok.
újságok
címlapjain
megannyi
ál-ady pózol.
a jövő költője poéngyárba
fekteti torz kölkét, és még őt is ki bírja röhögni.
ezeknek kellene előre köszönni???!!??
SLEJM POETRY!
de hagyjuk is.
kő
kőszív
kőszívű ember
fiai is apró kavicsok.
egyszer úgyis ellopom az Auditok
lop
lopás
lop, ás
a lapulás nemzedéke emberére akadás nélkül.
próbálok nem gondolni rátok.
párkányokat fürdet az őszi zápor,
kiállok. kiálltok. nincs válasz.
de mégis
apró, csilingelő hang
egyetlen ember, egy lány
életem egyetlen őszinte hangya
kettőnkért dolgozik
nem hagy magamra
nem hagy magamra
neki adom ezt a verset,
letörlöm róla a vért, és a könyvet
beléhatolok és ő belém hatol
a szó legmocskosabb és magasztosabb
éttermében
gyere kincsem. lakjunk jól!
harapj nyugodtan, ne félj, visszanő,
egyél, lakjál jól,
neked szívesen.
a többi meg,
a többi meg,
satöbbi!
szopjon faszt egy prózaversenyen,
ha lélekbe végre a tizennyolcat betölti
így húszon- harmincon-negyvenen felül
hol vagy magyar?
hol vagy ember?
itt a Kárpátok között
csak káprázik a szemem
medence tájt csak úgy sajog…
mindegy,
van egy fülesem
ütemre bólogatok
kihalt utcákon
tereken
walking dead flesh
elszorult torokkal figyelmem terelem,
vigyázz a kóborlók között nehogy eless!
– szólok rá magamra élesen
ezek ha kiszúrnak megesznek
ezek megrágnak
ezek lenyelnek
ezek
ezek
ezek itt semmit sem szeretnek
ezek itt csak a húst
a félelmet
azt bezzeg megérzik
mindegy a helyszín
mindegy csak a felszín és a bélszín és az éjjel-nappal budapest
és még képes vagyok olykor magamra haragudni,
magamra mutogatni,
keresni a tükörben az a boldog ember hova lett?
baszódjatok meg
bassza meg a bürokrata
bassza meg a náci
a zsidó, a zsivány feka,
a komcsi, a diri, a kiszívható
lenémított kispolgár
ő is
a hetedikes irodalom könyv ötödikes szerkesztője
ő is
az a seggfej, aki nem jelentette meg a verseimet,
mert reflektálatlanul dühösek
ő is
szinte hallom
szinte hallom
a társadalom egybehangzó suttogását a fülembe:
nyugodj meg
NEM
nem nyugszom
nem nyugszom
míg van vér a faszomban
nem nyugszom
míg a gerincem – ugyan darabokban,
egy megélhetési bűnözővel való konfliktus miatt
de legalább – még bennem
ő mondjuk rosszabbul járt,
szegény tükör, nem tudta mit vállal.
tessék, ez volt itt a poén része.
NEVESS te senkiházi,
ne tetesd az együttérzést!
beléd látok,
látom ki vagy,
látom a sok keserű irigy nézést,
látom a sok lesimított hajú ördögöt a csontjaid között,
látom ahogy bordáidon zörög,
látom benned azt a sok kurvát, akiről hazudtál, hogy megvolt,
látom azokat is akik megvoltak,
jó nem nagy számok,
de hol vagy azokhoz a nagy számokhoz képest??!!??
mindegy.
leszarom.
ezt is.
megszoktam.
ezt is.
majd bedobok egy YOLO-t,
meg még pár fészbúk szlenget,
azután lementem az élőben játszott
gta négyet, felszívok valami dizájnér zacskós drogot,
és csak mosolygok a világra…
ezt várod te is,
ezt várja a NÉP,
ezt várja a PLEPS,
vagy a píípül, hogy korszerű legyek,
egy kibaszott korhű jellem.
kor
kor
egykor
egy-kor-társ
egy-kor-társ-nak
ajánlom figyelmébe, ha leszek olyan jó fej,
hogy előveszem, és megmutatom…
mutat
mutat
mutat
GSG 2014
Szoktam, igen. 🙂