Szerző: Zemlényi Attila

Zemlényi Attila bejegyzése a Műút Kollegiális naplójába Read More …

Zemlényi Attila bejegyzése Kollegiális naplónkba Read More …

Gazember életnek nincsen is fele.
Nem tudlak mást, csak szeretni
Négyszögletű kerek, sötétlő fekete,
csak ez a vég, ezt tudnám feledni. Read More …

Eljövök érted újra.
Eljövök érted éjjel.
Fej az ág sűrűjében

Ott a halálfej a lepkén
Potroha rőt, tora ében
Gyökerek kötnek gúzsba. Read More …

én rajongok ő enged
égek én ő meg szenved
én pogózok ő meditál
vérzek kicsit levitál
én ütök ő lágyan simít
belehalok épp csak pikírt
én imádok ő meg nevel
zokogok picit terel Read More …

Mindig boldog halottak napját szerettem volna.
Csilit, tekilát, mariácsit.
Nem ezt az ünneplő feszengést, magányt,
üres tekintetű Pósalaky bácsit. Read More …

Nem tűntek el az órák, nem folytak el a percek,
csillogó fekete vasgyári királylány,
szerencsi szájhős, keserédes herceg.
És élünk boldogan, míg meg nem halunk
— lesz egy kosár kenyerünk, egy kosár halunk —,
Gazdálkodj okosant játszunk, mint az átkosba’.
És egyikünk se költözik be a városba. Read More …

Nem születtem vadnak, hanem azzá lettem.
Benzingőz és földutak szerelmese,
később Keresztutaké meg a Műúté is 🙂 .
Szerencsről Monokra, a tóig, és vissza,
az én Uram csak a vizet issza.
Volt néhány mezei kilométerre krosszpálya.
Odaraktuk a szoci Dakart, tesó, hogy fájjon. Read More …

Szerencs, a gyermekkor merülő Atlantisza,
egy óra bringával a feneketlen Holt-Tisza, napszítta,
löszfalú utópisztikus álom-szocializmus.
A Hegyalja nyitánya, kakaómassza és szamorodni,
cukorsüveg a szájban, kakaóvaj a bőrön, áll alá
cseppen a nyár. A Kossuth téri allé, a vágányzár után,
hatévesen teresedő, ahol két bors, három emeletes ház
néz farkasszemet, erkélyekkel a hasán. Read More …

Ez a fiú négyéves lett,
a bajusza májkrémes lett.

Négyévesnek lenni de jó!
Éhes mókusnak a dió! Read More …